A szegedi Katolikus Ház küldetése hidat alkotni az egyházi és a civil élet színterei között.
Programjainkkal, képzéseinkkel és szolgáltatásainkkal teret adunk a dél-alföldi régió vallási és kulturális eseményeinek, valamint találkozási lehetőséget biztosítunk a különböző generációk és közösségek számára.
A fenti címmel jelent meg tanulmánykötet három ismert szerző tollából:
Andrássy György akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem volt rektorhelyettese, professor emeritus, főleg az emberi jogok tárgykörében publikál.
Szili Katalin, az Országgyűlés egykori elnöke a Pécsi Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, a nemzeti kisebbségek problematikájáról szóló több kiadvány szerzője és társszerzője.
Kalmár Ferenc Brassóban született, a Bukaresti Egyetemen fizikusi diplomát szerzett, a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnökként végzett. Számos nemzetközi fórum tagjaként és jelentéstevőjeként a kisebbségvédelem tárgykörében végzett figyelemre méltó tevékenységet.
Az est házigazdája Kisimre Ferenc publicista a VMDK Szegedi Tagozata közhasznú közművelődési egyesület elnökhelyettese.
Támogatóink:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Magyar Kisebbségi Információs Egyesület
Nemzeti Együttműködési Alap
Estünkre a belépés díjtalan, de önkéntes adományokat köszönettel elfogadunk.
Változatos lehetőségekkel, rugalmasan alkalmazkodunk partnereink és vendégeink elképzeléséhez.
Legyen a vendégünk!
Örömmel várjuk megkeresését, hogy együtt
szervezzük tovább megálmodott programját!
A szegedi Katolikus Ház igazi szervezeti bázis: számos egyházi és ifjúsági szervezetnek adunk otthont.